Éva belépett, és a levegő sűrű, fülledt ölelésként borult rá. Nem volt hideg, nem volt meleg, csak… sűrű. A dohányfüst és a drága parfümök keveredtek az izzadság és valami mélyebb, állatiasabb illatával, ami a bőr alá kúszott, egyenesen a gerincvelőig. A „Vörös Hold” – ahogy a klubot hívták – a város szívében, egy eldugott pincehelyiségben rejtőzött, távol a kíváncsi tekintetektől. Bársonnyal borított falak nyelték el a lágyan pulzáló, basszusban gazdag zenét, amely nem harsogott, hanem a testben rezonált, egy ősi ritmusra emlékeztetve.

Félhomály uralkodott, csak itt-ott törte meg a bársonyfüggönyök mögül átszűrődő vörös, kék, vagy mélylila fény. Árnyékok siklottak el mellette, nevetés foszlányai, halk sóhajok, néha egy-egy hangosabb csók cuppanása. Éva sosem gondolta volna, hogy ide fog jutni. Az élete eddig egy gondosan felépített, de unalmas várhoz hasonlított. Most azonban a falak leomlottak, és ő a romok között állt, meztelenül a lehetőségek előtt.

Egy pillanatra megállt, szeme hozzászokott a sötéthez. Látott párokat, akik egymásba olvadtak a kanapékon, magányos alakokat, akik a bárpultnál ittak, és csoportokat, akik a tánctéren ringatóztak, testük szinte súrlódott egymáshoz. Nem volt itt ítélkezés, csak elfogadás. Egy furcsa, perverz szabadság.

És ekkor meglátta őt.

Egy sarokban ült, a félhomályban, mintha maga is az árnyékokból szövődött volna. Fekete, szakadt farmer, sötét ing, ami feszesen feszült széles vállain. Hosszú, borostás arca szikár volt, szemei – amennyire kivette – sötétek, mint az éjszaka, de valami perzselő láng égett bennük. Nem nézett senkire, mégis úgy tűnt, mindent lát. Valami vad, megzabolázhatatlan erő sugárzott belőle, ami egyszerre riasztotta és vonzotta Évát. Ez volt az a sötétség, amit keresett? Az a mélység, amibe bele akart zuhanni?

Lassan elindult felé. Minden lépés nehéz volt, mintha a lába ólomból lenne, de valami erő ellenállhatatlanul húzta. Ahogy közelebb ért, a férfi felemelte a tekintetét. A pillantásuk találkozott, és Éva gyomra összeugrott. Nem volt benne kíváncsiság, csak egy mély, átható felismerés. Mintha már ezer éve ismernék egymást, és ez a találkozás elkerülhetetlen lett volna.

A férfi ajka halványan elmosódott mosolyra húzódott, egy olyan mosolyra, ami egyszerre ígért gyönyört és pusztulást. Nem szólalt meg, csak intett egy alig észrevehető mozdulattal, hogy üljön le mellé. Éva engedelmeskedett. A kanapé puha bársonya elnyelte, a férfi közelsége pedig elektromos áramként futott végig rajta. Érezte a testének melegét, a bőrének illatát, ami füstös és fűszeres volt.

„Éva,” suttogta a férfi, hangja mély volt és rekedtes, mint a borostyán, ami évszázadokig rejtőzött a föld alatt. Honnan tudta a nevét? Nem számított. Ebben a pillanatban semmi sem számított, csak ő. „Damon,” felelte Éva, mintha a név egy régi, elveszett emlék lenne.

A férfi keze lassan megemelkedett, és ujjai könnyedén megérintették Éva állát. Nem volt benne erőszak, csak egy elvitathatatlan birtoklási vágy. Éva nem hátrált meg. Sőt, közelebb hajolt. A szeme Damon ajkára tévedt, majd lejjebb, a nyakán lüktető pulzushoz.

„Miért jöttél ide, Éva?” kérdezte Damon, hangja alig hallható volt a zene morajában. „Keresek valamit,” suttogta Éva. „Valamit… ami él.” Damon szemei sötétebbé váltak. „És megtaláltad?” „Azt hiszem.”

A férfi lassan lehajolt. Éva szívverése felgyorsult, dobogása betöltötte a fülét. Damon ajka először csak könnyedén érintette az övét, mintha csak ízlelgetné. Majd nyomást gyakorolt, és Éva ajkai szétnyíltak. A csók mély volt és nyers, nem volt benne gyengédség, csak perzselő vágy. Damon nyelve behatolt a szájába, és Éva azonnal viszonozta, nyelvek harcoltak és fonódtak össze, egy ősi táncot járva.

A férfi keze lecsúszott Éva nyakán, a kulcscsontjára, majd lejjebb, a mellkasára. Éva érezte, ahogy a melle megfeszül a ruha alatt, a bimbói keményre duzzadnak a férfi érintésére. A csók elmélyült, Éva már alig kapott levegőt, de nem érdekelte. Damon ajka elhagyta az övét, és lefelé vándorolt a nyakára, a fülcimpájára, majd lejjebb, a mellkasára. Éva felsóhajtott, amikor a férfi forró ajka a ruhája alá került, és végre megérintette a meztelen bőrét.

„Gyere,” morogta Damon, és felállt. Éva reszkető lábakkal követte. Damon kézen fogta, és a tömegbe vezette. Nem a tánctérre, hanem egy kisebb folyosóra, ami a bársonyfüggönyök mögé vezetett. A folyosó még sötétebb volt, a zene tompábban hallatszott. Éva érezte, ahogy a szívverése a torkában dobog. Tudta, hová mennek.

Egy újabb bársonyfüggöny mögött egy kis, intim szoba rejtőzött. A fény itt még halványabb volt, csak egy-két mécses pislákolt, aranyos fényt vetve a falakon lévő absztrakt festményekre. A szoba közepén egy hatalmas, puha ágy állt, selyemlepedőkkel borítva. Már volt valaki az ágyon. Egy pár, akik szenvedélyesen ölelkeztek. Nem volt bennük szégyen, csak puszta, féktelen vágy.

Éva egy pillanatra habozott. De Damon nem engedte el a kezét. Húzott rajta egyet, és Éva belépett a szobába. Damon becsukta mögöttük a függönyt, elvágva őket a külvilágtól. Most már csak ők voltak. És a másik pár, akik mintha nem is léteznének.

Damon Éva felé fordult. Kezei lassan végigsimítottak a testén, a vállától a csípőjéig, majd visszatértek a derekához. Egy laza mozdulattal Évához húzta, és Éva teste Damon kemény, izmos testéhez préselődött. Érezte a férfi merevedését a combjánál, és egy gyenge, de édes fájdalom nyilallt át rajta.

Damon ajka újra Évára talált, de ezúttal sokkal erőszakosabb volt. Nem volt benne kérés, csak parancs. Éva engedelmeskedett. A férfi keze az inge gombjaihoz vándorolt, és egyetlen mozdulattal kitépte azokat. Az ing lecsúszott a válláról, és a padlóra hullott. A férfi szemei végigpásztázták Éva meztelen mellkasát, az ajka elégedetten húzódott el.

„Gyönyörű,” morogta, és lehajolt. Forró nyelve végigsimított Éva mellén, majd megállt az egyik mellbimbójánál. Éva felsóhajtott, amikor Damon szája bekapta a bimbóját, és szopni kezdte, majd finoman harapdálta. Éva feje hátrabukott, ajkáról halk nyögés szakadt fel. A másik keze a derekára csúszott, és lassan lehúzta a szoknyáját. Éva segített neki, és a ruha is a földre került. Most már csak a bugyija és a melltartója maradt rajta.

Damon felemelte a tekintetét, és szemei találkoztak Éváéval. „Azt akarom, hogy érezd,” suttogta. „Minden porcikádban.” Éva bólintott. A teste lángolt, a vágy szinte elviselhetetlen volt.

Damon lassan letérdelt, és Éva meglepetten kapkodta a levegőt. A férfi keze a combjára csúszott, és lassan feltolta a bugyiját. Éva érezte, ahogy a férfi forró lehelete a legintimebb pontjához ér. Damon ajka megérintette a csiklóját, és Éva teste megfeszült. A férfi nyelve lassan végigsimított rajta, majd behatolt a nedves mélységeibe. Éva felsóhajtott, és keze Damon hajába markolt. A férfi lassan, ritmikusan nyalogatta, szopta és harapdálta, Éva pedig elveszett a gyönyörben. Minden gondolat eltűnt, csak az érzés maradt, a lüktető, égető vágy, ami egyre erősebbé vált.

Damon felállt, és levetette magáról a ruháit. Éva szeme végigpásztázta a férfi kemény, izmos testét, a tökéletesen faragott hasizmait, a széles vállait. És a férfi merevedését, ami keményen meredt előre, mintha csak rá várna.

Damon az ágyra lökte Évát, aki a selyemlepedőbe süllyedt. A férfi fölé hajolt, és a szemei mélyen Éváéba fúródtak. „Készen állsz?” kérdezte, hangja rekedtes volt a vágytól. „Igen,” suttogta Éva. „Igen, Damon.”

A férfi lassan behatolt Évába. Egy pillanatra Éva felsóhajtott a fájdalomtól, de az hamarosan átadta helyét a gyönyörnek. Damon keményen és mélyen hatolt belé, Éva pedig körülölelte a lábával a derekát, és felhúzta magát hozzá. A ritmus gyorsabbá vált, a testek csattogtak egymásnak, a szoba megtelt a sóhajokkal és a nyögésekkel. Éva érezte, ahogy a férfi minden egyes lökésével a lelkébe hatol, és valami ősi, mélyen elrejtett vágy ébred fel benne.

A gyönyör hullámai végigsöpörtek rajta, egyre erősebbek és erősebbek. Érezte, ahogy az ereje elhagyja, a teste remegni kezd, és a feje elszáll. Egy utolsó, mély lökés, és Éva felsikoltott, ahogy az orgazmus elnyelte. Damon is elengedte magát, és mélyen Évába hatolt, testében érezve a férfi forró, pulzáló magját.

Percekig hevertek egymásba fonódva, a lélegzetük nehéz volt, a testük izzadt. A másik pár a szoba másik végében még mindig szenvedélyesen ölelkezett. A Vörös Hold életet adott a rejtett vágyaknak, és Éva tudta, hogy soha többé nem lesz ugyanaz. Ebben a sötét, fülledt szobában, egy idegen karjaiban, megtalálta azt, amit keresett. A sötét románc ízét, a tiltott gyümölcs édes mérgét, ami örökre a vérében marad. És a tudatot, hogy néha a legmélyebb sötétségben találjuk meg a legfényesebb gyönyört.