A város nyári hőségtől vibrált, de a sötét tónusú, luxusiroda falai között hideg, fojtogató csend uralkodott. A sötétített üvegfalon át a lebukó nap utolsó, vérvörös sugarai vicsorogtak be, az utcai zaj tompán, szinte könyörgően szűrődött be. A modern, minimalista berendezés rideg eleganciája csak még inkább kihangsúlyozta azt a perzselő feszültséget, amely a levegőben vibrált, vastag, tapintható rétegként telepedve a bőrre.

Nora, a cég új ügyvezetője, a sarokban állt – elegáns, szűk szabású kosztümje alatt a hatalom érzéki pulzálása szinte láthatóan lüktetett. Nem szólt, csak figyelte az előtte álló férfit. Kristóf – középvezető, arcvonásai vészesen jóképűek, ambíciója élesebb, mint egy penge – most mégis feszülten, szinte remegve állt előtte. Nyakkendője enyhén félrecsúszva, ingje nyakánál kigombolva, hogy felfedje az izmos nyak egy darabját, mintha már most fojtó lenne a levegő.

„Bezártad az ajtót?” – Nora hangja alig hallható volt, mégis metsző, mint a jég, és forró, mint a parázs.

A férfi bólintott, a torkában megakadt a szó.

„Jó. Akkor most nem vezetőként, hanem… a saját, perverz játékszabályaink szerint beszélünk.”

Kristóf pillantása megrebbent. Tudta, mire vállalkozott. Ez a találkozó nem volt hivatalos. És nem volt az első alkalom, hogy Nora sötét, titkos szobájának rabjává vált.

Nora lassú, szándékos mozdulattal vette le a zakóját, majd az asztal sarkára helyezte. A hófehér, szatén blúz anyaga alatt, mintha direkt így választotta volna, a fekete csipkemelltartó pántjai sejtelmesen kirajzolódtak, épp annyira, hogy a képzelet vad táncba kezdjen. A határozottság, amellyel a tér és Kristóf urát játszotta, megingathatatlan volt.

„Mondd el, miért hívtál ma vissza – de csak egy szóval.” „Alávetésért.”

A válasz nyers volt, őszinte, és Kristóf hangjában a félelem és a vágy izgató elegye vibrált. Nora szája sarkában finom, ragadozó mosoly játszott.

„Térdelj.”

A férfi szó nélkül engedelmeskedett. A sötét szőnyeg szinte elnyelte izmos alakját, ahogy letérdelt a nő elé, tekintetét Nora csípőjére szegezve, mintha az élete múlna rajta. Nora körbesétált mögötte, ujjai végigsimították az ing anyagát a vállán, majd lejjebb csúsztak, a forró bőrére. Nem volt erőszakos. A lassúság, a kontroll, a feszültség sokkal mélyebbre hatolt, mint bármely gyors, brutális mozdulat.

„Ma én döntök az idődről, a testedről, a szabadságodról. Elfogadod?” „Igen.”

A hangja rekedt volt, tele szenvedéllyel és vágyakozással. Mintha a saját döntésének súlyától remegett volna.

Nora elővett egy vékony, fekete bőrövet a fiókból. Nem ostor volt ez, hanem eszköz. Nem a fájdalom számított, hanem a jelentés: a teljes átadásé. Kristóf ingujját feltűrte, majd a csuklójára csavarta a szíjat – nem túl szorosan, de határozottan. A szíj hideg érintése végigfutott Kristóf gerincén, mintha a villám csapott volna belé.

„Nem foglak bántani… csak uralni. És élvezni minden egyes pillanatát” – suttogta Nora, ajka Kristóf füléhez súrolódva, lehelete forrón égette a bőrét.

A percek észrevétlenül csordogáltak, miközben Nora lassan, módszeresen bontotta ki Kristófot a merev üzleti páncélból. Először az ing gombjai pattantak szét, felfedve a feszes mellkast, majd az öv csatja oldódott, és a nadrág lassan, csábítóan csúszott le, felfedve a férfi izmos combjait és a duzzadó, vágytól feszülő tagot. Kristóf minden érintésre érzékenyebbé vált, minden parancsra gyorsabban reagált, szinte levegőt is alig vett. A hatalomjáték köztük nem puszta szerep volt, hanem egy mély, szavak nélküli, szexuális egyezség, melynek minden rezdülése a kölcsönös, sötét vágynak szólt.

Amint Nora karja a férfi arcához ért, az mintha elolvadt volna a keze alatt, szemei lehunyva, ajkai kissé szétnyílva, egy sóhaj szakadt fel belőle. Nora ujjai végigsimítottak Kristóf állkapcsán, majd lejjebb csúsztak a nyakán, a mellkasán, és végül megpihentek a mereven álló péniszén. Kristóf felnyögött, teste megfeszült a nő érintésére.

„Ma jól dolgoztál” – jegyezte meg csendesen Nora, miközben ujjai lassú, körkörös mozdulatokkal kezdték simogatni a férfi tagját, egyre mélyebbre merülve a szexuális feszültség tengerébe. Kristóf ösztönösen előredőlt, ajkát Nora combjához nyomta, szinte érezte a ruha anyaga alatt a nő melegségét.

Nora eloldotta a csuklójáról a szíjat, de a keze nem hagyta el a férfi testét. Ehelyett lecsúszott a nadrágja alá, ujjaival Kristóf fenekét markolta meg, és magához húzta. Kristóf nem felelt, csak felnézett, tekintetük találkozott. Nem volt benne megalázottság – csak odaadás, tiszta, elementáris vágy. Nora szemei sötéten csillogtak, vad ígéretet hordozva.

„És most… itt az ideje a jutalmadnak, Kristóf. Vagy a büntetésednek. Ez már rajtad múlik.”

Nora lassan, perzselő tekintetével végigsimította Kristóf testét, majd levetkőzött előtte. A ruha sisteregve hullott a padlóra, felfedve a nő hibátlan testét, a feszes combokat, a domború csípőt, a telt melleket és a sötét, csábító ágyékot. Kristóf nyelt egyet, tekintete mohón falta Nora minden egyes porcikáját. A nő lassan leguggolt elé, ujjai végigsimítottak a férfi merev tagján, majd ajkait a hegyére illesztette. Kristóf felnyögött, kezei Nora hajába markoltak, miközben a nő mélyre nyelte a tagját.

A szoba levegője sűrű volt a sóhajoktól és a bőr súrlódásától. Nora perverz élvezettel irányította a férfit, hol lassú, csábító mozdulatokkal, hol vad, ritmikus tolásokkal, egészen addig, amíg Kristóf teste megfeszült, és egy mély hörgéssel el nem élvezett a nő szájába.

Nora lassan felállt, szája sarkában egy csepp spermával, melyet elegánsan letörölt. Visszavette a zakóját, kisimította a haját. Mire Kristóf, remegő lábakkal, de kielégülten felállt, a nő már az ajtó mellett állt.

„Holnap újra meeting. Ezúttal… a tárgyalóban. De ne feledd, mi a valódi helyed, Kristóf” – mondta, majd kilépett.

A férfi még mindig mozdulatlanul állt, tekintete Nora után meredt. Egyetlen érzés maradt utána: sóvárgás. A következő alkalomra. A következő utasításra. A következő érintésre. És a tudat, hogy ettől a perverziótól már sosem szabadulhat.